Modellező Szakkör Szakkörünkben elsősorban repülő- és hajómodelleket készíthetnek a szakkörvezető segítségével. A szakkör legalább 10 fő jelentkezése esetén indul. Vezeti: Szabó László.Helye: DMIK.Időpont: péntek 16.00 - 18.00.




„Barna Gyöngyök” A Jászkun Világ Művészeti Szemlén kétszer megyei döntőbe került csoport sok táncot és zenét ígér Nektek. A fellépések mellett megismerkedhettek a hagyományos cigány kultúrával.Vezeti: Farkas Zoltánné.Helyszín: Északi Újtelep.Időpont: csütörtök és vasárnap délután
Sakk SzakkörA kezdő játékosok megismerkedhetnek a sok kihívást ígérő szellemi sporttal, a haladók hetente megmérkőzhetnek egymással és bekapcsolódhatnak a sakkszakosztály munkájába.Vezeti: Egyed Zsolt.Időpont: 16.30-18.30.Helye: Városi Sportcsarnok 1. emeleti klubterme
Tűzoltó SzakkörOrszágosan és nemzetközi versenyeken is kiemelkedő eredményeket elért csoport munkájába kapcsolódhattok be. Megismerhetitek a Tűzoltóságot, az oltási technikákat, valamint betekintést nyerhettek a „lánglovagok” munkájába.Szakkörvezető: K. Nagy Róbert.Helye: Tűzoltóság.
Diákszínpad Várjuk azon felső tagozatos lányok és fiúk jelentkezését, akik szeretik a verset és prózát, valamint szeretnének bekapcsolódni a diákszínpad munkájába. A csoportnak fellépési lehetőséget is biztosítunk.Vezeti: Szabó Péterné.Helye: DMIK, I. emeleti klubterem (Plüss).Időpont: hétfőn, 17.00–19.00
Karcagi Mazsorett haladó csoport
Karcagi Mazsorett utánpótlás csoport 8 éves kortól várjuk új mazsorettesek jelentkezését csoportunkba. Elsősorban azoknak ajánljuk a foglalkozásokat, akiknek jó a ritmusérzéke, szeretnek táncolni és színpadon szerepelni.Vezeti: Győrfi Dalma.Időpont: szerdán 14.00 órától. Szakköri díj: 1.000.-Ft/hó
Néptánc Toporgó kiscsoport Ovisok! Körjátékokkal és népi gyerekjátékokkal ismerkedhettek meg a táncórákon. Vezeti: Kunné Nánási Mónika.Időpont: hétfő és szerda 17.00-17.45.
Néptánc Toporgó nagycsoport Vezeti: Oroszné Millinkhoffer Rita.
Időpont:hétfőn és csütörtökön 16.30-17.30.
Néptánc Kopogó csoportAz általános iskolák alsó tagozatosait várjuk, akik a néptánc alapjait szeretnék elsajátítani. Vezeti: Oroszné Millinkhoffer Rita.Időpont: hétfőn és csütörtökön 15.30 -16.30 .
Néptánc Pántlika 








Rendszeres szereplői a Györffy Néptáncgálának, a Karcagi Néptánc Fesztiválnak, egyéb városi rendezvényeknek. Vezeti: Oroszné Millinkhoffer Rita.Időpont: péntek 17.00-19.00.
Bővebb felvilágosítás kapható, valamint szakkörökre jelentkezés a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ I. emeleti irodájában, vagy az 59/503-224-es telefonszámon.