Hír: : XI. Foltvarró Tábor – Karcag
(Kategória: Egyéb)
Küldte: Admin
péntek 05 március 2010 - 09:17:08

XI. Foltvarró Tábor – Karcag

A karcagi Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 2010-ben is megszervezi immáron szokásos foltvarró táborát, melyre minden kedves „foltos” barátunkat szeretettel várunk!
A tábor az eddigi megszokott helyen, azaz a karcagi Szentannai Sámuel Gimnázium és Szakközépiskola Kollégiumában kerül megrendezésre, így lehetőség van arra, hogy csendes, nyugodt körülmények között, egy helyen legyen a szállás, az étkezés és a szakmai programok.

Ráhangoló tábor
Időpont: 2010. július 19-20.
A haladó tábort megelőzi egy 2 napos ráhangoló tábor kedvcsináló programmal, ami természetesen nem csak a kezdőknek szól, de természetesen őket is nagy szeretettel várjuk. Akik eddig részt vettek rajta tudják, hogy mennyi sok hasznos információhoz jutottak állandó előadónknak köszönhetően még azok is, akik már évek óta elmélyülten varrogatnak.
Program
 1-2. nap: 2010. július 19-20. (hétfő-kedd): Varrós táska gyűrűs mappából
Szakmai vezető: Kacsuk Éva

A ráhangoló táborra már jelentkezéseket nem tudunk elfogadni!

Haladó tábor
Időpont: 2010. július 21-22-23-24.
A tábor időtartama 3+1 nap, azaz 3 önálló programmal, plusz egy nap (szombat) Ötletbörze.
A haladó tábor első napja július 21-e, szerda. Akik nem vesznek részt a ráhangoló táborban, de – távolság, illetve egyéb okok miatt – július 20-án érkeznek és kérnek szállást kérjük, jelezzék ez irányú igényüket a jelentkezési lapon!
Programok
 1. nap: 2010. július 21. (szerda): Táskavarrás + szalaghímzés annak, aki igényli
Szakmai vezető: Oláhné Szente Györgyi
 2. nap: 2010. július 22. (csütörtök): Korak
Szakmai vezető: Gaudi Lajosné Marika
 3. nap: 2010. július 23. (péntek): Ajándékok férfiaknak
Szakmai vezető: Kacsuk Éva
 4. nap: 2010. július 24. (szombat): Ötletbörze
Szakmai vezető: Bárki, aki szeretne másokkal ötleteket, mintákat, praktikus fogásokat megosztani. Nem előadásszerűen, hanem kis munkacsoportokban. Tavaly nagy sikere volt!

A táborra való jelentkezés erőteljes reformon esett át. A végeredmény a következő variációs lehetőségeket rejti magában:
- jelentkezés csak a ráhangoló táborra;
- jelentkezés csak a haladó táborra;
- jelentkezés mindkettőre (a kettő együtt kedvezményes)
- jelentkezés szombati nap nélkül.

A megértést köszönjük!


A tábor költségei
Részvételi díj:
Ráhangoló táborra: 2.800,- Ft/fő/2 nap
Haladó táborra: 5.750,- Ft/fő/4 nap
Mindkét tábor együtt: 8.000,- Ft/fő/6 nap
Ötletbörze nélkül: -500,- Ft a tábori költségből (ekkor a kedvezmény nem érvényes)
Szállás: 1.500,- Ft/fő/nap (tartalmazza a 400,- Ft-os IFA-t is)
Reggeli: 250,- Ft/fő/nap
Ebéd: 750,- Ft/fő/nap
Vacsora: 450,- ¬Ft/fő/nap

Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lapon lehet, mely visszaküldhető postai úton, faxon, vagy e-mailben (letölthető a http://www.derynekarcag.hu/Jelentkezesi lap_2010_.doc címen).
A ráhangoló táborra már jelentkezéseket nem tudunk elfogadni!
Jelentkezési lap igényelhető a megadott elérhetőségeink bármelyikén is postai cím megadásával.

Elérhetőségeink:
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ
5300 Karcag, Dózsa György út 5-7.
Telefon/Fax: 59/503-403, 503-224
E-mail: czagika@derynekarcag.hu
Kapcsolattartó: Czimbalmos Ágnes (30/316-3036)

Jelentkezési határidő: 2010. június 04. (péntek)

A jelentkezéseket érkezés sorrendjében tudjuk fogadni.
Ráhangoló táborra maximum 30 fő, haladóra maximum 70 fő jelentkezését fogadjuk.

A részvételi díjat a kért szolgáltatásoknak megfelelően 2010. július 09-ig, a visszaigazoláskor megküldött csekken (melyet a jelentkezési határidő letelte után postázunk), vagy átutalással kérjük befizetni. Aki a számlát nem a saját nevére kéri, kérjük adja meg a pontos adatokat, mert a számlán a későbbiekben nem áll módunkban változtatni.

A programok részletezését és az anyagszükségleteket a jelentkezések visszaigazolásánál megküldjük. A tábor ideje alatt anyag- és patchwork-kiegészítők vásárolhatók.

Szeretettel várunk mindenkit a sokszor éjszakába nyúló „együttvarrásokhoz”, hogy a tábor zárása után fáradtan ugyan, de mégis feltöltődve köszönhessetek el egymástól.

Üdvözlettel,



Ezen hír származási helye: Déryné Web
( http://www.derynekarcag.hu/news.php?extend.401 )